A jövő évi adóváltozások célja a növekedésbarát adórendszer fenntartása és a költségvetési stabilitás hosszú távú biztosítása – mondta az MTI-nek adott év végi interjújában Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára, aki arról is beszélt, hogy jelenleg nincs napirenden a távközlési adó kiterjesztése.
A helyettes államtitkár kiemelte: a korábban megfogalmazott gazdaság- és adópolitikai célkitűzések megmaradtak, a magyar adórendszer súlypontja továbbra is a fogyasztási, forgalmi típusú, valamint a környezet- és egészségvédelmi célú adókon marad, míg a jövedelmeket terhelő adókat a költségvetési egyensúly megtartása mellett fokozatosan igyekeznek csökkenteni.
„Az idén is megvizsgáltuk, hogy adhatnánk vissza még jobban a gyermeknevelés és a legális munkavállalás társadalmi megbecsülését”. Tavaly több mint 1,1 millió ember csökkentette adóját a gyermekek után igénybe vehető enyhítéssel, háromszázezer szülőnek pedig „egy fillér személyi jövedelemadót sem kellett fizetnie” – emelte ki Pankucsi Zoltán. Hozzátette: a kormány szeretne még többet hagyni a kétgyermekes családoknál, ezért már törvénybe iktatták, hogy a családi kedvezmény két gyermek esetén 2016-tól fokozatosan nő és 2019-re a jelenlegi gyermekenkénti havi 10 ezer forintnak megfelelő adókedvezmény helyett gyermekenként 20 ezer forintnak megfelelő adókedvezményt vehetnek majd igénybe.
2015-től bevezetik az első házasok kedvezményét is, amellyel minden pár, ahol legalább az egyik fél első házasságát köti, havi 5000 forint adócsökkenéshez jut két éven keresztül, de legfeljebb addig, míg a gyermek születése miatt nem lesznek jogosultak a magasabb összegű családi kedvezményre – fejtette ki.
Az online pénztárgépekkel kapcsolatban hangsúlyozta: „az eddigi pozitív tapasztalatok tükrében” az online pénztárgépek kötelező használatát 2015-ben ki szeretnék terjeszteni a szolgáltatói szektorra is, az ezzel kapcsolatos előkészítő munka folyik. „Az új pénztárgéprendszer bizonyított, az intézkedés kiterjesztése előtt ezért különösebb akadályok nincsenek. Az érintett körre vonatkozó döntés is hamarosan megszületik, a részletekről minden érintett időben tudomást szerez” – jelezte Pankucsi Zoltán.